Telep2010's Blog

TELEP MŰVÉSZETI BEMUTATÓTÉR

Archive for the ‘Gozsdu E udvar’ Category

Telep az Art Market Budapesten

hozzászólás »

2010. november 11.-én nyitja meg kapuit az Art Market Budapest, a főváros legújabb kortárs képzőművészeti vására. Nagy örömünkre szolgál, hogy sok neves galéria mellett a Telep is lehetőséget kapott a megjelenésre és a bemutatkozásra. A rendelkezésünkre álló falakat hét alkotó munkáival töltöttük meg, akik közül öttel már a Gozsdu E udvarban is találkozhattak látogatóink. A nyári Telepesek számára bizonyára már ismerősen cseng Kárpáti János Iván, Keresztes Zsófi, Minyó Szert Károly és Paul Mutant és Stark Attila neve. Hozzájuk csatlakozott másik két tehetség: Pogonyi Csongor egy videómunkájával és Szmolka Zoltán fotográfiákkal.

Az Art Market az eddigi művészeti vásárok zártságával szemben nyitott. Egyfelől lehetőséget biztosít a – Telephez hasonló – kisebb galériáknak is, másfelől az érdeklődőknek is kedvez, hiszen ingyenesen látogatható.

Mi? Art Market Budapest – Telep stand

Mikor? 2010. november 11-14. között mindennap 10-től 19 óráig

Hol? Krisztina Palace, XII. kerület, Budapest Nagyenyed utca 8-14.

Mennyiért? A belépés ingyenes.

Telep záróest- Schwarzmaler15er Finissage

hozzászólás »

Szerdai hagyományainkhoz híven az S*10 Sound System és a Fényszigor közös produkciójával búcsúzik a Telep a Gozsdu E udvartól. A srácok különleges szettekkel készülnek, este 8-tól félórás váltásban mindannyian megcsillantják tudásuk legjavát. Az all starz estén a lemezjátszók mögött üdvözölhetjük majd Lobotot, Kreolt, Fantomaz-t, Vanis-t, Takeshi-t, Ozon-t, Mr. Masters-t, Johnny Drama-t és Mr. Hi-t.

Utolsó Gozsduban töltött esténken 18 órától várunk szeretettel mindenkit, érdemes jönni, hiszen a kiállítótér falain szerdán lesz utoljára látható a svájci Schwarzmaler15er csapat által készített nagyszerű alkotás, amely az eddigi kiállításokhoz képest teljesen más.

Schwarzmaler,15er kiállítás megnyitó – képek

hozzászólás »

This slideshow requires JavaScript.

Fotók: Talabér Géza

Szerző: hadobasnora

2010/09/27 at 11:17

Így alkotnak a svájci fiúk a Telepen

hozzászólás »

Fotó: artacks blog

Szerző: hadobasnora

2010/09/22 at 14:16

Schwarzmaler,15er – Incident in Budapest

hozzászólás »

A hip-hop zene és a spray a kezdetektől fogva a Schwarzmaler, 15er csapatának kísérői. Wes21, kkade, bareO4, mower, klex, aero és kese27 a klasszikus graffiti stílusok és technikák mesterei, ezeket új formákkal és eszközökkel kiegészítve eddig felfedezetlen területre érkeztek.

Most Budapest következik. Az „Incident in Budapest” című kiállítás mérföldkövet jelent a fiatal svájci művészkollektíva munkásságában. A helyszínt a híres Gozsdu Udvar biztosítja, amely remek lehetőséget teremt a kreatív művészek számára a közönséggel való találkozásra, illetve arra, hogy egy összefoglalóval ízelítőt adjanak eddigi munkáikból. A vázlatok, poszterek, nyomtatott anyagok, festmények, filmek mellett a belsőépítészeti terveiket is láthatják az érdeklődők.

Az „Incident in Budapest” kiállításon a Schwarzmaler, 15er nem hagy falat, vásznat érintetlenül – mai világunk közönyösségében fékezhetetlen szélvészként mindent beterít. A művészek társadalmi jelenségeket és eseményeket képzelnek el a Gozsdu Udvar inspiráló miliőjébe, a nagyszerű helyszínt a Telep biztosítja. Felmerül a kérdés: vajon rá tudják-e venni az embereket, hogy megálljanak egy pillanatra? Ki tudják-e zökkenteni a mai modern világban élő fásult embereket a tömegmédia által gerjesztett letargiából? Nézd meg saját szemeddel, művészetük hogyan ad valós képet társadalmunkról, és hogyan emlékeztet azokra a dolgokra, amelyeket túl gyorsan elfelejtünk. A kiállítás egyfajta ébresztő.

A Schwartzmaler, 15er-es srácok ugyanolyan kritikusan szemlélik önmagukat, mint a társadalmat, személyes incidenseiket dokumentálják. Semmit nem hagynak ki, minden valós. 100% Schwartzmaler15er-erő, amelyet az artacks hoz el és a Montana cans támogat.

A kiállítás szponzora a Montana Cans.

Az elkészült alkotások 2010. szeptember 30-áig tekinthetőek meg a Telepen, hétfőtől szombatig: 18-24 óráig.

Szerző: hadobasnora

2010/09/21 at 10:21

Szeptember 24-én pénteken Telep záróbuli

hozzászólás »

A Telep összművészeti bemutatótér jövő hétvégén, 2010. szeptember 24-én 20 órától utolsó nyári kiállítás megnyitójára készül. Ahogyan a  projekt maga, úgy az utolsó megnyitó is különleges lesz, hiszen a jeles alkalomból svájci művészek kezébe adjuk az E udvarban található kiállítóteret. A Telep megalakulásától fogva fontosnak tartjuk a hazai és külföldi alkotócsoportokkal való együttműködést, így nagy büszkeség számunkra, hogy az utolsó (előtti) pénteken a Schwarzmaler,15er csapatot láthatjuk vendégül, akik nem kisebb faladatot tűztek ki maguk elé, mint azt, hogy tetőtől talpig befestik a Telepet.

Az «artacks» – roaming art projekt szervezésében a hét tagból álló  Schwarzmaler,15er  nevű csapat veszi át az uralmat, hogy aztán 24-én, pénteken a nagyerdemű budapesti közönség elé tárják, mit is értenek pontosan az “Incident in Budapest” szavak alatt. A svájci graphic és graffiti brigád tagjai kritikusan szemlélik önmkagukat és a társadalmat, személyes incidenseiket dokumentálják.


Szerző: hadobasnora

2010/09/20 at 14:33

Heti menü

hozzászólás »

2010. szeptember 13. hétfő (Kert)mozi: 20:30 – 23:30 Csók a sötétben dokumentumfilm sorozat, amelyben zenés, különböző kultúrákat bemutató dokumentumfilmeket mutatunk be. A harmadik alkalommal Tony Gatlif Latcho Drom című filmjét vetítjük. Részletek itt és itt, Facebook esemény itt.


2010. szeptember 14. kedd A TELEP zárva van, rápihenünk a hétvégi őrületre.

2010. szeptember 15. szerda 20:00 órától az S*10 Sound System és a Fényszigor dobja fel a szeptemberi estét hanggal és képpel.


2010. szeptember 16. csütörtök 20:00, SHORT – Kieslowski: Rövidfilm a szerelemről, rövidfilm a gyilkolásról, avagy Jakab Juli válogat, rossz idő, hideg esetén beköltözünk filmezni a kiállítótérbe.


2010. szeptember 17. péntek 19:30 kiállítás megnyitó, 7 neves street art művész munkáit költöztetjük be szeptember 20-ig a kiállítótérbe. Közreműködők: G.G., Juhász Balázs, Metal Guitar Dsgn, Orosz Richárd, Stark Attila, Szőke Gáspár, Tóth Balázs.

Zenefelelős: Káosz (Kanada) és Lobotone.

2010. szeptember 18. szombat 10:00-22:00: Évadnyitó Színházi Fesztiválon a TELEP, kiTELEPülünk az Andrássy útra, viszük  magunkkal  1Mind1 workshop-ot Muskotál Dénessel, a Csajbringásokat, a VÁZze vázdizájn brigádot, 14:00-től élőben festenek felkért street art művészeink: G.G., Juhász Balázs, Metal Guitar Dsgn, Stark Attila, Szőke Gáspár és Tóth Balázs. Zene nélkül nem élet az élet, jó közérzetünkről a Celofán Kollektíva, az S10 Sound System és a SpaceinTown gondoskodik.

A pénteki és szombati őrületről részletesebben itt olvashattok, részvételi szándékotokat a Facebook-on itt jelezhetitek.

2010. szeptember 19. vasárnap Egész nap pihenünk, pakolunk, a TELEP zárva van.

Péntek+szombat

2 hozzászólás

A fent látható flyerrel két legyet ütünk egy csapásra, hiszen egyszerre számolunk be két nagyszerű Telepes eseményről. A kronológiát követve először a pénteki kiállítás megnyitóról adunk hírt, amely kétségtelenül összefügg a másnapi, szombati programmal, de ne szaladjunk ennyire előre.

A már-már szokásosnak mondható módon pénteken, azaz 2010. szeptember 17-én 19: 30-kor újabb kiállítás nyílik, amely kivételesen csak néhány napig, szeptember 20-ig lesz látható. Ismét az utcai művészeté lesz a főszerep, olyan neves street art művészek munkáit hozzuk el a kiállítótérbe, mint G.G., Juhász Balázs, Metal Guitar Dsgn, Orosz Richárd, Stark Attila, Szőke Gáspár és Tóth Balázs. A zenét Káosz (Kanada) és Lobotone szolgáltatja.

Pénteken be a kiállítótérbe, szombaton vissza a természetbe, az utcára. 2010. szeptember 18-án, szombaton az Őszi Színházi Fesztivál és Autómentes Nap alkalmából a Telep kitelepül nyitás óta várom, hogy egyszer elsüthessem ezt a szóviccet az Andrássy útra. Reggeltől estig 10: 00 és 22:00 óra között várjuk az érdeklődőket a következő programokkal:

  • 10:00-től 1Mind1 workshop: kiegészítők készítése bicikli gumiból
  • 10:00-től Desplay gyerekfoglalkozás: városozás, az ifjak terepasztalon rendezik át a várost.
  • 12:00-től a helyszínen szerel a Csajbringa csapata
  • közben a VÁZze vázdesignosok biciklivázat festenek
  • 14:00-től élő streetart festés G.G.-vel, Juhász Balázzsal, Metal Guitar Dsgn-nal, Stark Attilával, Szőke Gáspár ral és Tóth Balázzsal

Az egésznapos program zenefelelősei: Celofán Kollektíva, S*10 Sound System, SpaceinTown.

A workshopok és az élő festés közben, előtte és utána a gyalogosok a Telep pultjánál felfrissülhetnek és szusszanhatnak egyet a külön erre az alkalomra kialakított kényelmes pihenőhelyen.

Itt lehet csatlakozni az eseményhez a Facebook-on.

Beköltöztünk

hozzászólás »

Akárhogyan is próbálkozom, az időjárásról való beszéd megkerülhetetlennek látszik. A rossz idő nemhogy múlna, inkább napról napra megerősödni látszik, így elkerülhetetlen a felismerés: vége a nyárnak. Mivel fázni senki sem szeret, a hideg elöl bemenekültünk a kiállítótérbe, beköltöztettük az asztalokat és a székeket, hogy minél kellemesebben teljenek a koraőszi napok a TELEPen.

Szerző: telep2010

2010/09/08 at 13:49

Paul Mutant kiállítás megnyitó – képek

4 hozzászólás

This slideshow requires JavaScript.

Fotók: Talabér Géza

Szerző: hadobasnora

2010/09/05 at 16:49

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.